Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Több határidő is lezárul pénteken 16 órakor: ezt követően már senkit nem vesznek fel a választói névjegyzékbe, eddig lehet mozgóurnát igényelni. A levélben szavazók Magyarországon csütörtök éjfélig adhatják fel voksaikat, a külföldről feladott levélszavazatok esetében pedig csütörtök éjfélig kell átvenni a Magyar Postának. A külképviseleteken ezt követően is lehet majd szavazni, akár április 6-án is.
Pénteken 16 órakor lezárul az országgyűlési választáson szavazásra jogosultak névjegyzéke, ezt követően abba senkit – így a vasárnapig lakcímet létesítőket – sem lehet felvenni. A szavazásra jogosultakról folyamatosan vezették a központi névjegyzéket: átvezették benne a többi között, ha valakinek megszűnt a választójoga vagy éppen visszakapta, átköltözött másik településre, vagy jelezte, hogy külföldön kíván szavazni, esetleg Magyarországon, de egy másik településen. A szavazóköri névjegyzékeket és a mozgóurnát igénylő választópolgárok jegyzékét pénteken 16 órakor lezárja a Nemzeti Választási Iroda, utána azokba választópolgárt felvenni és azokból törölni már nem lehet (kivétel, hogy a szavazatszámláló bizottság a szavazás napján a szavazóköri névjegyzékből törli azt, akit egyidejűleg felvesz a mozgóurnát igénylők jegyzékébe).
Aki tehát április 4-én 16 óráig bejelenti új lakcímét és ezt rögzítik is a rendszerben, az már az új lakóhelyén szavazhat. Aki azonban csak ezt követően kapja meg lakcímkártyáját a rendkívüli nyitva tartással működő okmányirodáktól, az nem voksolhat az új helyen.
A zárás után az addig kizárólag elektronikus úton vezetett, lezárt szavazóköri névjegyzéket és a mozgóurnát igénylő választópolgárok jegyzékét a helyi választási iroda kinyomtatja és hitelesíti. A szavazás napját megelőző napon pedig átadja a szavazatszámláló bizottsági elnököknek a szavazóköri névjegyzéket, a mozgóurnát igénylő választópolgárok jegyzékét, a szavazólapokat és az egyéb kellékeket.
Zárul a levélszavazás is
Ma éjfélig kell feladni Magyarországon a levélszavazatokat, hogy szombat éjfélig megérkezzenek a Nemzeti Választási Irodához (NVI). A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az országgyűlési képviselők választásán levélben szavazhatnak. Ehhez előbb névjegyzékbe kellett vetetniük magukat, majd az NVI eljuttatta hozzájuk a szavazási levélcsomagot az országos pártlistás szavazólappal, a szükséges borítékokkal és a választót azonosító nyilatkozattal.
A kitöltött szavazólapot és a nyilatkozatot kell visszajuttatni az NVI-hez a mellékelt válaszborítékban. A választópolgár dönthette el, hogy milyen módon akarja visszajuttatni szavazatát. Választhatta a postai kézbesítést, ebben az esetben Magyarországon csütörtök éjfélig fel kell adnia a levelet, a környező országokban feladott leveleket pedig ugyaneddig kell átvennie a Magyar Postának a szomszédos országok postai szolgáltatójától. A posta ezeket a levélszavazatokat szombat éjfélig kézbesíti az NVI-nek.
A választópolgár dönthet úgy is, hogy a külképviseleteken adja le a szavazatát, erre március 24-től van lehetősége, munkanapokon. Egyes külképviseletek meghosszabbított nyitva tartással várják a levélszavazatokat. A választópolgár úgy is dönthet, hogy a szavazás napján adja le a voksát a külképviseleteken vagy az országgyűlési egyéni választókerületek székhelyein is, 6 és 19 óra között.